A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Teszt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Teszt. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. február 16., kedd

Aden Gel Effect Körömlakk 11

Az Aden újdonságai között található a zselé hatású körömlakk, ami 16 színben érhető el. Szokás szerint először a rózsaszín és piros árnyalatokkal szemeztem, de végül nude mellett döntöttem. Igazi Jolly Joker, viszont szerintem nem könnyű megtalálni a tökéletes körömlakkot belőle. Nézzük, hogy az Aden újdonsága hogy teljesít.


Sajnos nevük nincsen, csak számot kaptak, Ő a 11-es. A színe aww aww, imádom. Az állaga eléggé sűrű, krémes. Felvitelnél kicsit oda kell figyelni, hogy eltaláljuk a megfelelő mennyiséget, és akkor nem csíkoz, valamint már egy vastagabb rétegben csodás a fedése. Szép fényesre szárad, és mindezt elég gyorsan teszi. Mondjuk a második rétegnél már kicsit kényesebb a dolog (vagy csak a saját bénaságom, hogy sikerült többször belenyúlnom).
Tartósságát tekintve vegyesek a tapasztalataim. Volt hogy már másnap lepattogott több helyen, máskor viszont kb. 3 napig majd hibátlanul bírta több alkalommal, fedőlakk nélkül (alaplakkal).
Az Aden Shop-ban 610 Ft-ért vásárolhatjuk meg, amiért 11 ml-t kapunk. Érdemes rájuk nézni!

Egy réteg:



Két réteg:



Próbáltatok már gél hatású lakkot? Melyik a kedvenc nude körömlakkotok? :)

2015. október 9., péntek

Max Factor Smokey Eye Drama Kit & False Lash Effect Velvet Volume Szempillaspirál

A Max Factor újdonságai között található ez a két termék (ami késik az jön, a kezdőkép harmadik szereplője is hamarosan sorra kerül), melyek közül a négyes paletta után a megjelenése óta vágyódok.. A Max Factor spiráljait pedig nagyon szeretem, kíváncsian vártam mit tud az újdonság.



KATT:

2015. június 16., kedd

Max Factor Masterpiece Glamour Extensions 3-in-1 szempillaspirál

A Masterpiece Transform spirált használtam töretlen lelkesedéssel, amikor feltűnt a Max Factor új terméke. Azt ígéri, hogy feltűnő szempillák készíthetőek a különleges kefének és a speciális formulának köszönhetően. 3-in-1, dúsít, hosszabbít és intenzív feketére fest egyszerre.


Hogyan működik ez az egyedi dúsító és hosszabbító formula?

DÚSÍTÁS: A Masterpiece Glamour Extensions 3-in-1 szempillaspirál formulája gömb alakú viaszrészecskéket tartalmaz, melyek szétválasztják a szempillákat, így azok vastagabbnak tűnnek.

HOSSZABBÍTÁS: Ezzel párhuzamosan a formula több, mint 30.000 rostszálat tartalmaz, mely szempillahosszabbító hatással bír.

INTENZÍV FEKETE SZÍN: a formulában lévő szénrostoknak köszönhetően a sötét szín még intenzívebb.

És hogy mit csinál az én szempilláimmal? Mindjárt kiderül! :)

Katt:

2014. november 12., szerda

Golden Rose Holiday - 57

Amikor tavaly először a Nailland felé vettem az irányt, három homok hatású Golden Rose lakkra csaptam le. Egyszerűen nem tudtam ellenállni a gyönyörű csillogásuknak... Mostanában kerültek elő újra nálam, és bár nehéz visszaadni képeken mennyire szépek, azért gondoltam megpróbálom valamennyire.


Az 57-es egy bogyós szín, ami fénytől függően rózsaszínesebb vagy lilásabb, telis tele pink és kékes csillámokkal. A felvitele szerintem szuper könnyű, egy rétegben sem rossz, de azért kell a kettő, a száradása pedig elég gyors. A lemosása már kevésbé egyszerű, szenvedős eléggé, de hát sajnos ez ilyen... (tipp)

A csillogása pedig aww. Amit még szeretek benne, hogy nem annyira nagyon érdes a felülete, finomabb homok. Tartósságra nekem a harmadik nap kezdett el kopni. Ár/érték arányban is baráti, 890 Ft-ért lehet a miénk (11,3 ml). Egyébként azóta az Árkádon kívül a Westendben is nyílt Nailland, és neten is lehet rendelni!





Hogy tetszik? Nektek megvan valamelyik a Holiday kollekcióból? :)

2014. október 16., csütörtök

Max Factor Masterpiece Transform szempillaspirál

Biztos írtam már, hogy igen jó barátságban vagyok a Max Factor szempillaspiráljaival, a mindennapokban pedig még mindig a MF Eye Brightening-et használom legtöbbet. Kíváncsian nyúltam az új termék felé is, a sajtótájékoztatón már biztató volt a modell lány szempilláin, de hogy az enyémekkel mit tud kezdeni...mindjárt számotokra is kiderül.



Katt:

2014. augusztus 19., kedd

OPI - Coca-Cola Red

Az OPI és a Coca-Cola együttműködéséből kilenc csodás árnyalatú körömlakk született, köztük ez a klasszikus piros. Amikor kézhez kaptam-egy cola kíséretében-alig vártam, hogy kipróbáljam. A pink mellett a piros a másik árnyalat, amit a körmeimen (is) a legjobban szeretek.


Azt kell mondjam, ez a legszebb piros lakk, amivel rendelkezem. Az állaga kicsit híg, de ettől függetlenül szerintem könnyű a felvitele, és egyenletesen fed. Elég gyorsan szárad, valamint már egy rétegben is csodás színe van (képeken is úgy látjátok). Az egyetlen dolog, amivel teljesen nem vagyok kibékülve a tartóssága...amikor először használtam másnapra már megkopott. Következőre egy másik fedőlakkal csináltam meg, úgy sikerült kihúzni kb két napra. Lehet másnak tartósabb, tudjuk az én körmeim nyomik, várom a tapasztalatokat.
Ettől függetlenül biztos, hogy sokat fogok nyúlni érte, mert a többi dolog (már csak a színe is) kárpótol! :)




Elérhetőség: Müllerek, OPI, Mammut OPI Nail Box, 2990 Ft-ért 15 ml lakkot kapunk.

Ti próbáltátok valamelyiket a Coca-Cola kollekcióból?:)

2014. március 26., szerda

Max Factor Excess Volume szempillaspirál

Kifejezetten kedvelem a Max Factor spiráljait, így nagy kíváncsisággal estem neki ennek az újdonságnak. Az Excess Volume két külön spirált ötvöz egy termékben. Az egyik végén található spirál kimondottan a dúsításért felel, míg a másik egy fényes, lakk hatású fedőréteggel látja el a szempillákat, mely által a festék tartóssá is válik.


Nézzük hogyan is működik a termék:

1. Alap réteg – extrém dúsítás: ez egy szuper-vastagító formula, mely waxot, sötét pigmenteket és dúsító részeket tartalmaz a kiváló végeredményért. A különleges formula, valamint a legnagyobb MF spirálkefe biztosítják a maximális dúsítást.

2. Intenzív fekete, lakk hatású fedő rétega sötét fekete lakk fedőréteg hígabb, mint az alapréteg, annak érdekében, hogy a fedés a szempillák egész hosszán szétterjedjen. Az alapréteg mikroszövetei miatt a lakkréteg bevonja a szempillákat a tövektől egészen a végekig, ezáltal alkotva egy intenzív fekete, fényes végeredményt. A gél-alapú formula tovább vastagítja a pillákat az igazán extrém dúsítás érdekében, mely tartós is egyben.

Ahogy eddig olvasgattam, eléggé megoszlanak a vélemények,
nézzük az enyémet, katt:

2013. december 20., péntek

Karácsonyi körmök- Top of the Gold

Először visszaraktam a kosaramból ezt a fedőlakkot, mert hogy annyi lakkot vettem, vissza kéne fogni magamat...de végül következő alakalommal nem tudtam otthagyni, annyira kacsintgatott rám:D
Gondoltam úgy is itt a karácsony, az egyik kedvenc színösszeállításom mostanában egyébként is a piros-arany, így előkaptam a kedvenc piros Max Factor lakkomat (amit amúgy még az első blogger talin kaptam, kb. 2 és fél éve, és még mindig tökéletes, egyáltalán nem sűrűsödött be) és fölé raktam az arany szépséget. Imádom! Sajnos természetesen képeken nehéz visszaadni, de azért próbálkoztam.

A piros lakk egyébként egy rétegben is szép, de azért felvittem kettőt, a fedőlakkból pedig egy réteggel ennyi arany cuccost fel lehet varázsolni könnyedén.





Ha már karácsony, ITT tudtok jelentkezni egy gyors nyereményjátékra, vasárnapig tart, hajrá! :)

Hogy tetszik? Szoktatok használni arany fedőlakkot?:)

2013. november 2., szombat

ANNY körömlakk - Whatever You Like

Sosem volt még Anny lakkom, így rendkívül kíváncsi voltam rá, arról nem beszélve, hogy nem egy olcsó termékről van szó (2990 Ft a Douglasban), vajon mit tud cserébe. A bloggertali végén választhattunk egy csomagot, amiben Artdeco, Beyu, Anny termékek voltak, és Rita kezébe akadt egy pink lakkos csomag, amit nekem ajánlott :)
Már aznap este nekiestem a körmeimnek X-faktor közben, és a Catrice csomagocska is a közelemben volt, gondoltam kettőt egy füst alatt, kipróbálom a Catrice Quick Dry&High Shine fedőlakkot is.

Filmünk szereplői:

Az Anny egy nagyon szép pinkes árnyalat, de van olyan fény, ahol inkább lilás, de természetes fényben pink. Szórakoztam azért ezzel, pl. lámpánál a szobámban pink, a konyhában meg lila:D
A neve nagyon tetszik, és ahogy nézegettem más árnyalatok között is vannak jó elnevezések. Részemről nagyon szeretem az ilyeneket.

A lakk elsőre meglepett kissé, egy rétegben is csodálatos, vibráló színe van (képeken is egy rétegben láthatjátok). A felvitele pedig számomra szuper könnyű, teljesen jó az ecsete, szépen terül a festék, nem csíkozódik, nem bubisodik, tényleg semmi negatív nem maradt meg bennem.

A Catrice fedőlakkról sajnos ezt már nem mondhatom el. Olvastam róla pozitívat, negatívat, sajnos nálam a második lett a vég. Szerintem nagyon híg, és úgy éreztem vártam eleget a lakkozás után, mégis láthatóan leoldott a színéből. A gyorsan száradó tulajdonsága viszont tényleg megvan.
És akkor a tartósság... mindig használok alap és fedőlakkot, de persze így is más és más a lakkoknak a tartóssága. Tudjuk, az én körmeim amúgy is nyomik, hamar kopnak általában, de azért sikerült már kifognom olyat így is, ami 5 nap után is viselhető volt, és hát a fedőlakkokkal sem árt kísérletezni, ez most is ki fog derülni.

Másnap elég csalódott voltam, mert a körmeim vége pattogott le, második nap meg majdhogynem botrányosan néztek ki. Hát mondom ilyen nincs, ezt nem hagyhatom ennyiben, mert imádom a kis 'whatever you like'-ot. Ekkor előkaptam a Sally Hansen Double Duty alap-és fedőlakkot, amit egyébként alapként használtam elsőre is, csak ugye fedőnek akkor a Catrice ment. So újratervezés, és mindkét helyre Sally. Ez volt vasárnap este, most itt ülök 5 nap után péntek este, és még pinkben pompázok. Az egyik kezemen lévő körmeim nagyjából viselhetőek még, a másikon kettőnél ma lepattogott kicsit jobban, de megközelítőleg sem annyira, mint elsőre a második nap végére. Így azért már még nagyobb az öröm, biztos vagyok benne, hogy sokszor fogok az Anny lakk után nyúlni. A Sally alap és fedőlakkot is ajánlani tudom, ha jól emlékszem akciósan 800 Ft körül vettem, de szerintem eredeti áron sem kerülhet sokkal többe, mint 1000 Ft, amiért 13,3 ml-t kapunk. Az Anny lakk is "hatalmas", 15 ml szépséget tartalmaz.

És még egy harmadik love-ot is meg kell említenem, a Claire's csillogó lakkja (élőben még szebb), amit a gyűrűsujjamra vittem fel. Sajnos nevet nem látok rajta (de lehet csak a saját bénaságom), meg még a kiárusításnál vettem, így valószínű már nem lehet kapni.





(olyan fényben ahol lilás)

Próbáltatok már Anny lakkot? Melyik fedőlakk vált be nektek legjobban?

2013. április 27., szombat

S-he tavaszi kollekció Cherry Blossom négyes szemhéjpúder és szájfény

Nemrég a DM jóvoltából lehetőségem volt tesztelni pár terméket a S-he tavaszi újdonságai közül, innen is köszönöm a lehetőséget. A legszínesebb kollekcióból kaptam egy négyes szemhéjpúdert, egy szájfényt, és egy körömlakkot, amit már ITT megmutattam.


A S-he termékei közül régebben nagy kedvencem volt a fekete tus, valamint mostanában sokat használtam a szemöldökceruzájukat. Körömlakkokra és pár rúzsra ruháztam még be korábban, a többiekkel csak szemeztem jó párszor. Örömömre szolgált, hogy két olyan termék is a kezembe került, amit még nem próbáltam, kíváncsian vártam mit tudnak.

A szájfényből egy gyönyörű pink színt kaptam, ha úgy esik felfedezhető egy enyhe lilás fény, telitalálat. Az applikátora szerintem pont jó, felvesz eleget, könnyű vele a felvitel. Állagát tekintve krémes, nem ragad, nem mászik el. Ami még nagyon tetszik, hogy van szerintem hidratáló hatása is, valamint szájfényhez képest tartósságra nálam nagyon jól teljesít, és szuper pigmentált.



A szemhéjpúder quattro izgatta legjobban a fantáziámat, szépséges tavaszi/nyári színek találhatóak benne, valamint még mindig keresem a tökéletes sötétkéket...
A csomagolásról annyit, hogy nagyobbra számítottam, de nem, egy kicsike palettáról van szó. Ettől eltekintve, az első problem vele az, hogy nincsenek rendesen elválasztva a színek, amire rátesz még az is, hogy eléggé porolnak, így akármennyire is odafigyelek, átvándorolnak használat közben.
A négy szín közül a sötétkék, türkiz és lila apró csillámos, a sárga pedig teljesen matt. Egy szép szombat délelőtt nagy reményekkel el akartam készíteni velük egy vidám sminket, de ez a story sajnos nem végződött túl jól. A szemfestékek elég selymesnek és pigmentáltnak tűntek elsőre, a karomon szemhéjalapozó fölé készült képeken is, azonban felvitelnél ez közel sem így történt. Rendesen építgetni kell ahhoz, hogy elő tudjunk csalogatni normál színt (egyébként Too Faced szemhéjalapozó fölé szenvedtem), de ami ennél lehangolóbb, hogy nagyon hamar megkopnak. Egyszerűen míg az egyik szemhéjammal próbálkoztam, azalatt a másikra addig felvitt színekből már alig látszott valami. Ezen kívül a satírozás sem igazán valósítható meg velük, közben viszont már az arcom egy része csillámos, színes lett. Sajnos így elegem is lett, és lemostam az egészet, ezért nem láthattátok a blogon (se).



Összességében a szájfény nálam nagyon betalált, a szemhéjpúder paletta viszont sajna csalódás, pedig azok a színek... :( Egyébként Niki a másik palettát tesztelte a kollekcióból, az valamivel jobban szuperált.

(További tesztek: The PinkCandyPop, Girl's Corner)

Milyen S-he termékeket próbáltatok már? Mik a tapasztalataitok? :)

2013. március 11., hétfő

Max Factor Lipfinity Lasting Lip Tint- 01, 09

Szeretetem az ajakfilcek iránt még mindig töretlen. Az első két Max Factor darabom óta (teszt itt és itt) még kettőnek lettem tulajdonosa ebből a márkából, az egyiket Glamour Napok alkalmával vásároltam, a másikat pedig blogger talin kaptam. A 01-es egy szolidabb szín számomra, nem sokat különbözik a szájamtól. A másik pedig egy "brutál piros" árnyalat, amit lehet magamtól nem választottam volna be, de nem bánom, nem bővelkedem ilyesmi színekben. Amikor a 01-est megvettem sokat álltam az állvány előtt, mire döntésre jutottam, annak ellenére hogy vannak teszterek.


01,09

Tulajdonságukat tekintve kb. ugyanazt tudom elmondani, mint az előzőekről. Könnyed viselet, tartósak, de valahogy a 01-es úgy vettem észre, hogy kevésbé. Kopásuk nagyjából egyenletes, azonban a pirosra érdemes többször rápillantani, és az valamivel lassabban szárad az elején szerintem, ami mondjuk nem baj, mert nagyobb annál az esély, hogy korrigálni kell. Kezdetekkor szuper erős színe van a pirosnak, ami a kopás során egyre halványul. Kicsit szárítják a számat, de nem vészes, van hogy feldobok föléjük átlátszó ajakápolót. Nyáron főleg nagy kedvenceim az ajakfilcek, ezeket is várom már, hogy többet használjam. Ja és még mindig üzenem, hogy legyenek igazán rózsaszínes árnyalatok is! :D


 01

09

Szeretitek az ajakfilceket?:) Melyik márkáé vált be legjobban?

2013. február 4., hétfő

NYC Simple Metallic folyékony szemhéjtus+smink

Elég rég nem használtam folyékony tust, de örültem ennek, mert egy szépséges metál arany színt kaptam tesztelésre. Három színben kapható: Surpentine purple, Leopard print és ami az enyém, a Liquid gold.



Először önmagában, csak szemhéjalapozó fölé próbáltam ki, szilveszterkor pedig fekete füstös szemhez, aww! Ahhoz képest hogy nekem ezek a sima ecsetes tusok nem annyira állnak kézre, régebben bénáztam velük eleget, ezzel semmi problem nem volt. Elegendő festéket vesz fel az ecsete, akkor is ha csak szimplán kihúzom a tubusból. Könnyedén tudtam vele normális vékonyabb és vastagabb vonalat is húzni. Csodás színe van, jól fed, nem kell sokszor átmenni a vonalon, hogy olyan legyen az eredmény, mint a képeken. Viszont jobb a fedése ha szemfesték fölé visszük fel, szóval ajánlatos ha magában akarjuk használni egy matt bőr színnel átmenni a szemhéjunkon előtte. Tartósságára sincs panasz, valamelyik nap dél körültől késő estig viseltem és ugyan kicsit vesztett a színéből, de jó állapotban volt még. Összességében megkedveltem, a kékes szememhez jól illik szerintem, az ára is eléggé baráti, 800 Ft körül kapható.




A véleményemet nem befolyásolja az, hogy a terméket a Coty Hungary Kft.-től kaptam. Minden bejegyzésben a saját tapasztalataimat írom le.  

Szoktatok használni színes tusokat?:)

2013. január 27., vasárnap

H&M mini körömlakk szettek

Pénteken a Duna Plazában volt dolgom és persze a H&M-et nem hagyhattam ki. Már a pénztárnál voltam, amikor megpillantottam ezeket a körömlakk szetteket, leárazva mindössze 250 Ft-ért (eredeti ára 990 Ft). Mindkét összeállítás nagyon tetszik, nem volt kérdés, hogy haza kell jöjjenek velem.


Szeretem a kis kiszereléseket, ezek 4,4 ml-es üvegekben léteznek. Először az ezüstös, Silver Glitter árnyalatot próbáltam ki. Kicsit vékony az ecsete, de teljesen jól használható, könnyű a festék felvitele. Egy rétegben sem rossz, de kissé halovány, két rétegben az igazi, jó kis metálos hatása van, I love it! A hüvelykujjamon egy réteg van, a többin kettő. Elég gyorsan szárad, nyilván sikerült belekapnom valamibe felvitel után elég hamar, de alig sérült. Tartósságáról egyelőre annyit tudok elmondani, hogy miután elkeveredett a fedőlakkom, anélkül majdnem két nap alatt kb. semmit nem kopott, nálam ez nagy szó.
Ha az összes szín ennyire jó lesz, akkor ezek kincsek, de ennyi pénzért már ez az egy is megérte:D Mindenképp ajánlani tudom, sajnos nem tudom hogy melyik H&M-ben lehet még kapni, a héten nem voltam máshol, de ha valakinek van infója légyszi írja meg:)

 Gold Glitter, Yellow, Silver Glitter, Pink, Nude, Copper



Szeretitek a H&M lakkokat?:)

2013. január 21., hétfő

NYC Supernova fedőlakk

I MÁ DOM! Teljesen beleszerettem ebbe a fedőlakkba. Sajnos nagyon nehéz teljesen visszaadni képeken a szépségét, de azért megpróbálom valamennyire. Használtam már világosabb színeken is, nude és fehéren, szerettem azokat is, különlegessé tesz bármit, de sötétebb lakkokon még jobban kijön.




Miss Sporty lasting colour - 340
Gyűrűs: Aden - Vibrant Fuchsia
NYC - Supernova fedőlakk

Próbáltátok már a Supernova fedőlakkot? Melyik a kedvenc fedőlakkotok?:)