A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rossmann. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rossmann. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. április 19., szombat

Glamour Napok - 2014 Április

Sajnos vagy nem sajnos most nem sok időm volt Glamour Napozni. A helyzet az (és az eltűnésem oka), hogy szakmai német nyelvvizsgázom, aminek az egyik része április 11-én volt, a másik pedig jövő kedden lesz. Nagyon várom már, hogy túl legyek rajta.
Na de visszatérve a vásárláshoz, a pénteki vizsgán kívül hétvégén tesóm szülinapját ünnepeltük, amire rendbe kellett vágnom a lakást, sütni stb, szóval kevés időm maradt arra, hogy a shoppingolással foglalkozzak, de azért úgy gondoltam egy pár órát megérdemlek.


A H&M-ben sikerült több dolgot is megvennem, amit már kinéztem előtte neten. Ilyen pl. a rózsás ruha, meg a táska. Ezen kívül becsúszott egy fürdőruha, ugyanis amikor megláttam ezt az alsót, nem tudtam otthagyni. A hozzá való felső persze nem jó nekem, úgyhogy vettem egy másikat. Már kezdek hozzászokni a nem páros fürdőruháimhoz :D A fodros elejű felső szerelem volt első látásra. A másik felső kakukktojás, mert őt még kicsit korábban vettem, és amúgy is leárazott volt, úgyhogy nem vonatkozott volna rá a kedvezmény. A telefonhátlap ugyancsak, mert az meg gyorsan kellett, és csak egy darab volt ebből. A lip tint-et már régebb óta terveztem, hogy megveszem, most végre tényleg :)

 5990 Ft - 20%

3990 Ft -20%

Felső 3990 Ft, Alsó 1290 Ft -20%

4000 Ft helyett 2000 Ft

2990 Ft -20% (persze rendes fekete)

Befutottam gyorsba egy Rossmannba, és elég boldog voltam, amikor megláttam egy darabot a Catrice Celtica Highlighter-ből, akkor meg még inkább amikor belekukkantottam, és nem volt belenyúlkálva... A Made To Stay ajakszínezőt is terveztem már egy ideje, úgyhogy az került még a kosárkámba.
DM-be szerettem volna még venni pár dolgot, de mire vasárnap odaértem a közelünkben lévőbe, bezárt:( Valamiért abban a hitben éltem, hogy vasárnap nyitva van fél 2-2-ig. Hát nem.

H&M csillámos hátlap -1290 Ft
Catrice Made To Stay ajakszínező - 1550 Ft -25%
Catrice Celtica Highlighter - 1700 Ft -25%
H&M lip tint - 1290 Ft -20%

Eredetileg Nike Air Max-et szerettem volna, de amiket felpróbáltam vagy nagyon bumszlik voltak a kis lábamon, vagy szimplán nem állt jól, vagy túl fehér volt, vagy túl rózsaszín :D Remélem azért még valamikor megtalálom a tökéleteset. Ez a cipő viszont nagyon megtetszett a Hervisben, úgyhogy addig is megvettem mászkálós cipőnek.

17 990 Ft - 20%

Ti voltatok Glamour Napozni? Miket sikerült venni?:)

2013. január 29., kedd

Rossmann shopping

Eléggé feltöltött essence állványokkal találtam szemben magam múlt héten, de próbáltam nem összevissza vásárolni a kifutó termékek közül:D Főleg a körmeimnek kedvezett ez a kör, de rájuk is fér, mostanában rosszabb minőségűek. A körömlakklemosóm is elfogyott, visszatértem az essence körömerősítő lemosójához (ez nem volt akciós) és a fixing system is körömerősítős. A 2 in 1 körömágybőr eltávolító zselére szimplán kíváncsi vagyok, nem volt még ilyen termékem. A cookie love körömlakkot pedig nem tudtam otthagyni, mostanában erőteljes barna szín kattanásom van és a díszítő cuccokra úgyszintén.
A matt bronzosítót mindenképp szerettem volna beszerezni, a fix&matte áttetsző púderről pedig olvastam nagyon jókat (is), kíváncsi vagyok milyen, ennyi pénzért beugrott a kosaramba.
Fekete szemceruza pedig mindig kell, ennek szép erőteljes színe van, kis csillámokkal és remélhetőleg tartós.

Ami teljesen kilóg a sorból, de becsusszant a vásárlásomba: a paprikaolaj. De erről majd egy későbbi bejegyzésben...



studio nails 2 in 1 körömágybőr eltávolító 
studio nails nail fixing system step 1
studio nails nail fixing system step 2

bronzing compact powder matt
fix & matte! transculent loose powder
sun club 100% splash proof vízálló szemceruza

nail art jewels 02 milky way
colour&go körömlakk-cookie love

essence körömerősítő körömlakklemosó
Yamuna paprikaolaj

Lecsaptatok valamire az akciós essence termékek közül?:) Ezek közül van valamelyikkel tapasztalatotok?