Kezdjük ott, hogy 18 éves korom körül kezdődött a hajfestős őrületem, bár voltak kihagyások, de azóta volt elég sok színű a hajam. Az alapszíne nagyon sötétbarna, aztán voltam középbarna, padlizsán, világosbarna, szőke és a vörösesbarna mindenféle árnyalata. A legjobban természetesen a szőkére festetés tette tönkre, amiből két időszakot is bevállaltam, ráadásul mindkétszer sötétből lettem szőke. Aztán fel is adtam a dolgot egy idő után, mert nem tett jót a hajamnak, plusz mivel nagyon sötét az alapszíne hamar meglátszódott a lenövés.
2008-ban voltam utoljára szőke, utána világosbarna majd a világos és sötét vörösesbarna váltakozott kb.
Voltak időszakok, amikor sok
Kb. egy éve döntöttem úgy, hogy kipróbálom a Bánfi sampont. Már az elején észrevettem változást, szebb lett a hajam tőle. Akkoriban még Tigi balzsamot használtam hozzá, de aztán azt elhagytam és újra elkezdtem használni a Gliss Kur fújkálós balzsamát (azt a kettőt felváltva, amit lentebb a képen láthattok), amit régebben is nagyon szerettem. Sokáig csak ezt a két terméket használtam a hajamra és nagyon megszerettem őket. Kevésbé töredezik a hajam és egészségesebbnek is látszik, amióta őket használom.
Később gondoltam kipróbálom a hajszeszt is, amiről sokaknak az jut eszébe először, hogy büdös:D De a lady kevésbé, inkább csak gyógynövényes illata van, de azért is jó a Gliss Kur balzsam, mert annak imádom az illatát és elnyomja valamennyire szerintem. A hajszeszt egy héten minimum egyszer 20-40 percet kell rajtahagyni a hajon, majd jól leöblíteni és újra megmosni samponnal.
Ennél kicsit kócosabb lesz a hajam, ez a másik amiért jó a Gliss Kur balzsam, mert pár fújás és simán ki tudom fésülni.
Sajnos sokszor úgy mosok hajat, hogy nincs időm 20-40 percet rajtahagyni, szóval nem használtam teljesen úgy, ahogy kéne-bár mostanában próbálkozom betartani-de így is látok változást. Kevesebbet hullik a hajam és gyorsabban nő szerintem. Azért is kezdtem el, mert amikor október közepén levágták a hajamat nem akartam annyira rövidre, egy ideig nagyon nem szerettem, gondoltam hátha gyorsabban fog nőni. Én teljes mértékben meg vagyok elégedve ezzel a három termékkel, sokat kísérleteztem mindenfélével és eddig őket találtam számomra a legjobbnak.
Nem tudom képeken látszik e rendesen, hogy mennyit nőtt, de azért berakok pár képet. Az első november eleji, a másik kettő pedig február eleji, szóval kb. 3 hónap. Sajnos elfelejtettem csinálni képet múlt héten és pénteken lett vágva a hajamból, ezért nincs mostani.
Ti miket szoktatok használni a hajatokra?:)

