2013. március 3., vasárnap

30 random dolog rólam

Nagyon tetszettek ezek másoknál, gondoltam én is megcsinálom:)


Katt:

1. Kiskoromban a kedvenc játékaim a Barbie lakókocsi, a szülős plüss kutya és a lego tengerpart voltak.

2. Nem szeretem a májat, de a májkrémet igen. Nem szeretem a túrót, de a túrós tésztát igen, kizárólag szalonnával és porcukorral :D

3. A tetovált fiúk és a zenészek a gyengéim.

4. Két olyan magyar zenekar van, akiknek a fantasztikus élményeken kívül is sokat köszönhetek, sok minden nem úgy lenne az életemben ahogy.  A következő tetoválásom erről a két zenekarról (is) fog szólni, az egyik egy felirat lesz, a másik pedig egy szimbólum.

5. Szeretnék egy nyuszit, akit nemétől eltekintve Bobnak fognak hívni. De ha lehetne, lámát tartanék háziállatként.

6. Kevés ember szólít a rendes nevemen. Sokan Babusnak vagy valamelyik változatának hívnak.

7. Kiskoromban stewardess vagy virágkötő szerettem volna lenni, ha nagy leszek.

8. Érzékeny vagyok a tejre, de csak magára a tejre. Szerencsére nem is szeretem, viszont a kakaó hiányzik, kb. egy évben egyszer iszom egy kicsit.

9. Kiskoromban nem örültem annyira 3 évvel fiatalabb öcsém érkezésének, megkérdeztem anyukámtól, hogy még karácsonykor is itt lesz (áprilisban született)?!

10. Imádok a 11.kerületben lakni. Anyukámon kívül két helyen laktam még a 11-ben, saját lakást is itt szeretnék. Vagy a 2-ben. Vagy a 12-ben. Régebben mindig a Svábhegyen szerettem volna lakni.

11. Sosem akartam megtanulni vezetni, nagyon félek az egésztől, de aztán rászántam magamat. Sajnos sikerült egy nem túl jó oktatót kifognom, amitől még jobban elment a kedvem. Nemrég váltottam 12 óra után.

13. Mindig rendet rakok, csak sajnos kb. sosincs rend.

14. Volt régen egy tengerimalacom, Berci, akit nagymamám véletlenül megmérgezett egy rossz salátalevéllel. Anyukám szerint nem így történt, de én erre emlékszem.

15. "Everything happens for a reason" Persze mi is alakítjuk az életünket, de hiszek abban, hogy minden okkal történik. Emberek akikkel találkozunk, helyzetek, történések. Még ha akkor nem is értem vagy nem tetszik a dolog.

16. Hiszek a reinkarnációban. És a vonzás törvényében, csak sajnos nehéz jól alkalmazni.

17. Fiatalabban sokat sportoltam (atlétika, jazz-balett, kosárlabda...), versenyekre jártam, az érmeim még megvannak valahol.

19. Nem iszom csapvizet, lettem már rosszul tőle. Ásványvíz vagy tisztított víz.

20. Nagyon félek a magasságtól és a repüléstől (sosem ültem még repülőn). És már attól rosszul vagyok ha valaki kiül az ablakba, vagy felül valami magasabb dologra.

21. Utálom a teljesen sötétet. A sötétítő függönyöm sincs soha teljesen behúzva.

22. Sosem tört el semmim, ellenben tele vagyok régi sebhelyekkel.

23. Kissé béna vagyok, napi többször  felrúgom a vizet a szobámban (amire elfelejtem rárakni a kupakot ált.), nekimegyek az ajtóknak, beverem valamimet stb.

A legszebb bénázós story egyik szülinapomon volt, 20 éves korom körül. Egyik barátnőmmel találkoztunk a zsúrom előtt és a moszkva téren a kezembe adta a tortát, amit csinált, hogy vigyem egy kicsit. Mondanom sem kell pár perc kellett, hogy egy magasabb járdánál megbotoljak és a tortával együtt essek egy nagyot. A torta repült szép ívesen, mint a mesékben, csak a fejemre nem esett. Barátnőm sírva röhögött, én meg a földön ülve ugyanez. És nem, nem volt bennünk semmi alkohol.

24. Szeretek sütni, főzni, enni.

25. Nagyon nehezen teszem túl magamat azon, ha vége lesz egy barátságnak, főleg ha minden különösebb ok nélkül.

26.  Régebben azt hittem, hogy 25 évesen már gyereket fogok szülni. Hát ez nem jött össze és azt hiszem még egy ideig nem is fog. Egyébiránt anyukám szerint régen azt mondogattam, hogy szeretnék örökbe fogadni majd egy félvér kislányt.

27. Volt egy időszak amikor kissé házasság ellenes voltam (biztos a szüleim válása is közrejátszott), de már egyáltalán nem. Szeretnék szép esküvőt, pink masnis ruhával, nagy lagzival, rock zenével és retro diszkózással. (ez a ruha az egyik szerelmem, csak pink masnival )

28. Mindig meg lehet ismerni melyik az én szívószálam, mert ivás közben összenyomom.

29. A "kedvenc szavaim" az indokolatlan és a szép. Az 'amúgy' szót pedig indokolatlanul sokat használom, írásban főleg.

30. Az iszonyat rózsaszín mániámat már kinőttem, de vannak olyan dolgok, amikből ha tudok, még mindig rózsaszínt veszek, pl. telefon, laptop.

Valakire illik valami?:)

13 megjegyzés:

  1. Haha, mint ha én írtam volna egy két kívétellel. de imádom a rózsaszínt, d eutálom a magasságot, és mikor a tv-ben nézem hogy valaki megmászik egy óriási hegyet és miylen a kilátás bebujok a takaró alá:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Amúgy azt el is felejtettem hozzátenni, hogy anyukámnál a hatodikon lakunk:D

      Törlés
  2. 25es30 full en vagyok
    a vizet neha en is felrugom :-D vonzas torvenye

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megnyugtató, hogy nem csak nekem sikerül ilyeneket csinálni:D

      Törlés
  3. 23,24,28-én vagyok :D
    ja és van egy macskánk, akit előre elhatároztuk, hogy Bobnak fogunk hívni :D és lány..:D

    VálaszTörlés
  4. 15, 25, 28 és a vonzás törvénye.:)
    Amúgy (:D) több helyen láttam már ilyen bejegyzést, de valahogy nálad tetszett most ez a legjobban.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A 28-on kívül a többire tippeltem volna nálad, hogy illik rád:) Örülök, hogy tetszett:)

      Törlés
  5. A ruha csodaszép!!! Túrós tészta nálam is: túró, tejföl, porcukor, szalonna! :) Én is mindig beütöm magam valahova, de olyan szinten nem tűnik föl, hogy napokkal később csak a kék és lila foltokat nézegetem magamon hogy na, ez aztán honnan van?
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nálam is szokott lenni ilyen a kék-lila foltokkal. A túrós tészta miatt meg voltak, akik furán néztek rám, de hát így szeretem:D
      Pussz

      Törlés
  6. egyetlen kérdés volt bennem mindvégig: miért láma???:DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan cuki, buta feje van :D

      Törlés
    2. Én a struccokkal vagyok így :D Olyan buta feje van, néha tartanék egyet.. :D:D

      Törlés