2012. március 27., kedd

Milyen termékeket használok a hajamra?

Alapból is tervben volt egy ilyen bejegyzés, aztán beleolvastam a nyereményjátékos válaszokba és ott is többen írtátok, úgyhogy gondoltam minél előbb sort kerítek erre :)

Kezdjük ott, hogy 18 éves korom körül kezdődött a hajfestős őrületem, bár voltak kihagyások, de azóta volt elég sok színű a hajam. Az alapszíne nagyon sötétbarna, aztán voltam középbarna, padlizsán, világosbarna, szőke és a vörösesbarna mindenféle árnyalata. A legjobban természetesen a szőkére festetés tette tönkre, amiből két időszakot is bevállaltam, ráadásul mindkétszer sötétből lettem szőke. Aztán fel is adtam a dolgot egy idő után, mert nem tett jót a hajamnak, plusz mivel nagyon sötét az alapszíne hamar meglátszódott a lenövés.
2008-ban voltam utoljára szőke, utána világosbarna majd a világos és sötét vörösesbarna váltakozott kb.
Voltak időszakok, amikor sok szart terméket használtam a hajamra, abban a hitben, hogy nekem az jó lesz úgy.(sampon,balzsam,pakolás,hajvégápoló...) Hát nem, nem lett jobb. Kipróbáltam nagyon sok terméket, de az egésznek két tanulsága lett: az egyik, hogy inkább árt, mint használ ha sok terméket a hajamra kenek. (de ez mással is így van, nem csak a hajjal) és az, hogy gyakrabban kell vágatni, amit én mindig elfelejtek, meg ugye az van bennem, hogy növeszteni akarom. De aztán történik az, ami múltkor is, hogy egyszerre levágnak sokat belőle, amivel sokkal rosszabbul járok.
Kb. egy éve döntöttem úgy, hogy kipróbálom a Bánfi sampont. Már az elején észrevettem változást, szebb lett a hajam tőle. Akkoriban még Tigi balzsamot használtam hozzá, de aztán azt elhagytam és újra elkezdtem használni a Gliss Kur fújkálós balzsamát (azt a kettőt felváltva, amit lentebb a képen láthattok), amit régebben is nagyon szerettem. Sokáig csak ezt a két terméket használtam a hajamra és nagyon megszerettem őket. Kevésbé töredezik a hajam és egészségesebbnek is látszik, amióta őket használom.
Később gondoltam kipróbálom a hajszeszt is, amiről sokaknak az jut eszébe először, hogy büdös:D De a lady kevésbé, inkább csak gyógynövényes illata van, de azért is jó a Gliss Kur balzsam, mert annak imádom az illatát és elnyomja valamennyire szerintem. A hajszeszt egy héten minimum egyszer 20-40 percet kell rajtahagyni a hajon, majd jól leöblíteni és újra megmosni samponnal.
Ennél kicsit kócosabb lesz a hajam, ez a másik amiért jó a Gliss Kur balzsam, mert pár fújás és simán ki tudom fésülni.
Sajnos sokszor úgy mosok hajat, hogy nincs időm 20-40 percet rajtahagyni, szóval nem használtam teljesen úgy, ahogy kéne-bár mostanában próbálkozom betartani-de így is látok változást. Kevesebbet hullik a hajam és gyorsabban nő szerintem. Azért is kezdtem el, mert amikor október közepén levágták a hajamat nem akartam annyira rövidre, egy ideig nagyon nem szerettem, gondoltam hátha gyorsabban fog nőni. Én teljes mértékben meg vagyok elégedve ezzel a három termékkel, sokat kísérleteztem mindenfélével és eddig őket találtam számomra a legjobbnak.


Nem tudom képeken látszik e rendesen, hogy mennyit nőtt, de azért berakok pár képet. Az első november eleji, a másik kettő pedig február eleji, szóval kb. 3 hónap. Sajnos elfelejtettem csinálni képet múlt héten és pénteken lett vágva a hajamból, ezért nincs mostani.






Ti miket szoktatok használni a hajatokra?:)

5 megjegyzés:

  1. látszik, h nőtt :)
    Én is nagyon szeretem a gliss kur-os fújókát.

    amúgy vicc, h vágás után elvileg gyorsabban nő a haj. Nekem kb. 1 hónapja vágták le és egyszerűen belustult. Kb. 3mm-t nőtt, pedig ilyenkor már kb fél-1cm-t szokott :(

    Jó a sminked a 2-3. képen :)

    VálaszTörlés
  2. nekem most szilikonmentes korszak kezdodott....

    VálaszTörlés
  3. Hűűű de vártam ezt a posztot! ^^ Szeretem ezeket a fújós balzsamokat, de főképp otthon szoktam használni vagy ricinusos pakolás után. A szegedi víz mellé nem elég a hajamnak. A natúr dolgok közül Alverde avokádós sampont próbáltam már, szerettem nagyon, az Alterra gránátalmása se rossz, a papayásat most tesztelem.
    Tényleg sokat nőtt a hajad október óta, nagyon szép! *.*

    VálaszTörlés
  4. A gliss kur-os fújóka nálam is nagy kedvenc:)

    VálaszTörlés
  5. Én mostanában a loknis göndör hajamra csakis Revalid sampont,amitől sokkal puhább lett az állaga és nem is kell olyan gyakran hajat mosnom már,illetve Elvital hajkrémet a végekre esetleg Gliss Kur hajvégápolót.A fújósokról leszoktam,nekem az Elséve Full Repair-es volt nagy kedvenc,de nem akartam annyi mindennel terhelni a hajam már.A krémmánián(nemesanita néven) is írtam a samponról véleményt,mert egyszerűen fantasztikus.Persze samponból az Elvital Kera Proteint is használom és imádom,de jelenleg ez a favoritom és nőnek a babahajaim is.:)Ezt a Bánfi sampont régen én is ki akartam próbálni(a Bojtorján változatát) de lebeszéltek róla,állítólag hosszabb távon nem jó a hajnak.De hát ki tudja,mindenkinek más az ami beválik.

    VálaszTörlés