2010. október 22., péntek

H&M paletták

Nem ezt szerettem volna első bejegyzésnek, de anyukám mégsem tudta eljuttatni még amiket ott felejtettem nála vasárnap, meg amiket hozott azóta a postás bácsi:)
Viszont ezen a héten vettem egy H&M palettát, gondoltam bemutatom nektek és még két régebbi palettámat tőlük.


Őszintén szólva voltak csalódásaim a H&M szemhéjfestékeivel kapcsolatban, de ezek a paletták szerintem elég jók. Főleg amit ezen a héten vettem.

Kezdjük a legrégebbivel, egy tíz színből álló palettával.
Szép, selyemfényű színek, azonban amikor ecsettel próbáljuk felvinni, többször kell csinálnunk, mire elérjük ezt a színt.
A másik, hogy a szemfestékek teteje más színű, szebb és csillogóbb, mint ami alatta van. Van amelyiknél nem sokat számít, de pl az arany és a fehér sokkal szebb volt. De ezt szerintem látjátok is a képen. (a fényképezés egyenlőre nem az erősségem:D de majd jobb lesz,remélem.)


A következő egy Hello Kitty-s paletta. Egy ideig gyűjtöttem a H&M Hello Kitty-s palettáit, aztán rájöttem hogy kb nem is használom őket, így eladó sorba kerültek.
Azonban ezt a palettát megtartom, mert sok szín van benne, és elég szépek is.
Ezzel a kis gondom az, hogy nagyon hullik a csillám amikor használom, de szerintem csak a teteje ilyen.
( zárójelben megjegyzem, hogy csak régebben használtam a hozzájuk tartozó applikátorokat, már egy ideje csak ecsetet használok:))


És akkor jöjjön az utolsó, amit a héten vettem.
Ebben is a csillámos színek dominálnak, azonban ebben van matt is.
Egy hasonló jellegű H&M palettával volt már rossz tapasztalatom, de gondoltam 1700 ft-ért 36 szín, nem hagyhatom ki. (ha nem válik be, eladom:D).
Mellesleg valamelyik nap döbbentem rá, hogy nincsen szép igazi sötétkék szemhéjfestékem. Ebben viszont van az is, tehát ezért is csábított:)
Amikor először kipróbáltam az egyik színt, elkezdtem kicsit dörzsölni, mert azt gondoltam, hogy ez sem lesz túlságosan pigmentált, de meglepődve tapasztaltam, hogy az.



Hogy tetszenek? :) Mi a véleményetek a H&M sminktermékeiről?

16 megjegyzés:

  1. ez a sokszínű egész jónak tűnik:)

    VálaszTörlés
  2. nekem vhogy olyan bénának tűnnek a H&M sminket, egyszer vettem egy szájfényt azt is megbántam :) meg se szoktam nézni őket :$

    VálaszTörlés
  3. Az nem az a szájfény volt aminek zebra (vagy mi:D) mintás volt a kupakja és lekopott? mintha nálad olvastam volna. olyanom van nekem is:D

    VálaszTörlés
  4. Az ecseteket nagyon dicsérik, de az utolsó palettán kívül eddig nem nagyon jönnek be a H&M festékei.... ecseted nincs tőlük véletlen? :D

    VálaszTörlés
  5. Ecsetért indultam, amikor ezt a palettát vettem a héten:D
    De sajna már nem volt olyan amilyet akartam:( Csak púder ecset volt.

    VálaszTörlés
  6. Ez a paletta viszont (az utolsó) nagyon bejön! :D El kell jutnom egy H&M-be! van valami neve esetleg?:D

    VálaszTörlés
  7. A hátuljára az van ráírva h All this 4 your beauty
    :)
    Amugy én az allee-ban vettem.

    VálaszTörlés
  8. az volt, hamar a kukában végezte :)

    VálaszTörlés
  9. Az utolsó bejön. Legközelebb úgy tévedek be a H&M-be, hogy a sminket és nézzem :)

    VálaszTörlés
  10. segítsetek! most akkor melyik budapesti h&m-ben a legérdemesebb sminkeket nézni, melyikben a legnagyobb a kínálat? aréna vagy allee, vagy a westend? most nem emlékszem hol láttam... :D sajna a miskolciban csak az alap szájfények és körömlakkok vannak.

    VálaszTörlés
  11. Én az Alee-ba és a Váci utcába szoktam menni legtöbbször, de most pl az Allee-ban alig van valami. Úgyhogy szerintem változó hogy hol mit lehet kifogni. De régebben amikor Arénába jártam (sulimhoz az volt közel) akkor ott volt sokféle smink.

    VálaszTörlés
  12. A 8 színű "jól fog", de a sokszínű (utolsó) paletta megvan nekem is és nem mondanám, hogy annyira pigmentált.. de van róla egy postom, nézd meg, kitaláltam rá egy trükköt :P Ecseteim is vannak H&M-ből, szerintem nagyon jók :)

    VálaszTörlés
  13. Szerintem inkább az a baj, hogy nem tartósak:S Láttam a bejegyzésedet:)

    VálaszTörlés
  14. az a 10es engem jól felidegesített. nagyon örültem, mikor megláttam, meg is vettem, mert pont valami hasonlót akartam beszerezni. aztán próbálgatás után néztem nagyot, hogy az arany igazából barna... és ugyanez a csalódás volt minden színnél. azóta elő sem vettem:D

    VálaszTörlés
  15. imádom a H&M-es sminkeket! a 36 színű palettával két barátnőm lepett meg a szülinapomra, és mit mondjak, az egyik legjobb ajándék volt!=)
    nagyon tetszik a blogod, bár nem rég találtam rád, szeretem nagyon az ilyen témájú blogokat. ha gondolod, megnézheted az enyémet, inkább divattal foglalkozom, de néha bejön egy kis sminkes téma is.
    további sok sikert a bloghoz!=)
    www.styleandthelife.blogspot.com

    VálaszTörlés
  16. Én imádom ezt a 36 részes palettát! Az ára meg egy vicc.. :)

    VálaszTörlés