2014. október 13., hétfő

Glamour Napok - 2014 Október

Sok időm most sem volt Glamour Napozni, de azért sikerült pár dologra lecsapnom, amire szükségem volt (és amire kevésbé :D). Egy új (mű) bőr nacit mindenképp szerettem volna, mert az előző elhasználódott szegényke, valamint pulcsik voltak még a kívánságlistám élén. 

Sajnos két dolgot a sietségben sikerült elfelejtenem, a Müllerben akartam venni Nyx szemhéjpúder alapozót, meg Nivea lip buttert. A másik sajnálatos dolog, hogy F&F-be nem jutottam már el...de hát ez most így alakult, majd máskor. A New Yorker nem volt tervben, de végül benéztem, és megakadt a szemem a szívecskés pulcsin :) A DM-el nem volt nagy szerencsém szombaton (pedig nálunk Gazdagréten voltam, ahol eddig mindig mindent találtam, amit akartam), az Alverde szemöldökformázóját szerettem volna nagyon (kettőt már elhasználtam belőle, imádom!), de le volt fosztva. Végül a L'oreal blackbuster filces tusból vettem egy újat, az elmúlt majd 1 évben csak ezt használtam tusként. A Balea zuhanyzás közbeni testápoló pedig pont le volt árazva, kíváncsi vagyok rá. 

A Müllerben pár szépség mellett a hajam került a középpontba most. A  Guhl balzsamról Ingridnél olvastam, és felkeltette az érdeklődésemet, a Fructis hajápoló meg épp le volt árazva, gondoltam egy próbát megér.
Amit nem fotóztam le, az Interspar-ban vettem két ágyneműhuzatot, meg a Müllerben pár nasit. Ja meg a fotókon lévő pihe puha pléd is Interspar-os zsákmány, imádom! :D


Első nap

 H&M - 8990 Ft-20%

 
 Mango - 11 950 Ft-20%

 H&M - 3990 Ft-20%

 New Yorker - 4000 Ft

H&M - 3000 Ft

 L'oreal blackbuster super liner - 1990 Ft-50%
Catrice Metallure bronzer - 1545 Ft-20%
Catrice Beautifying Lip Smoother - 1095 Ft-20%
Essence Hello Autumn pirosító - 945 Ft-20% 

Fructis Goodbye Damage hajápoló - 795 Ft
Guhl balzsam - 1290 Ft-20%
L'oreal micellás víz- 1490 Ft-30+20%
Balea zuhanyzás közbeni testápoló - 700 Ft

Ti voltatok Glamour Napozni? Miket sikerült vásárolni? :)

10 megjegyzés:

  1. Szia!
    Hol sikerült megvenned a Catrice bronzosítót? Én sehol sem találtam Pesten :(
    Köszi, Klau

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Europeumban. Pénteken volt belőle sok, de sajnos esélyes, hogy azóta lefosztották, de azért egy próbát megér! :)

      Törlés
  2. A szívecskés pulcsi awwwwww! :)
    DM-ben és a Promod-ban tartottam nagybevásárlást, előbbiben szinte az összes kupont sikerült beváltanom, utóbbiban pedig majdnem minden rucit 50% kedvezménnyel sikerült elhoznom.
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, imádom.

      Úú akkor sikerült jól kihasználnod a kedvezményeket! :)

      Törlés
  3. Szia!
    Köszke a gyors választ, elképzelhető, hogy feltöltötték volna? Én kb. két hete voltam és egy-két lakkocskán kívül nem árválkodott ott semmi...ezennel nagyon bátor leszek és megkérek bárkit aki olvassa, hogy vegye meg nekem. Lécci essen meg rajtam a szívetek, a megjelenés óta vadászok rá, mindhiába. Ezen a héten ösztöndíj intézkedés miatt nem leszek Pesten, így én nem tudok elmenni. Hálám üldözné halálig :)
    u.i. A Guhl balzsamról tudnál esetleg tesztet írni?
    Klau

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos valószínűleg én sem fogok tudni elmenni a héten megnézni, hogy van e még :(

      Igyekszem írni majd a balzsamról! :)

      Törlés
  4. Az a naci nagyon király, olyan rég fáj a fogam egy ilyen műbőr leggingsre, de még nem találtam meg az igazit. Bár most amíg meg nem szülök és le nem megy a plusz súly nem akarok beruházni, de legalább van motiváció ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Nekem az előző műbőr nacim is a H&M-ből van, imádom, szóval csak ajánlani tudom, hogy nézz majd szét ott, és amúgy többféle is volt! :)

      Törlés
  5. Én is a hasonlóan izgalmas színvilágot szeretem :D A naci nagyon tetszik, annyira dög!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszi, pár éve rákattantam eléggé a bőr nacikra! :)

      Törlés