2013. december 9., hétfő

Mango Outlet rendelés

Mint azt többször írtam facebookon, szuper akció volt a Mango Outlet oldalán, így Black Friday alkalmából nem bírtam ki, és rendeltem pár dolgot. Nehéz a netes ruha vásárlás, de most nem tudtam ellenállni. (milyen jó lenne ha úgy lehetne online vásárolni, hogy tuti jó lesz ránk:D) Próbáltam azért olyan darabokat választani, amikre nagyobb az esély, hogy jók lesznek/normálisan fognak állni rajtam.
2 termék vásárlásánál 20%, 3-nál 30%, 4-nél 40%, 5 és afölött pedig 50% kedvezményt lehetett igénybe venni. 5 ruhadarabot, és egy karkötőt (arra nincs kedvezmény) választottam, összesen kb. 3 óra nézelődés után. November 29-én adtam le a rendelést, és december 6-án már hozta is a futár fiúcska. Úgy estem neki a doboznak...rögtön mindent fel is próbáltam, és örömmel konstatáltam, hogy nagyjából minden jó lett. Az egyiket kicsit benéztem, mert más anyagúnak tűnt a képen, de ettől függetlenül tetszik. A legjobban a kötött ruhának örülök, mostanában ilyesmiket kutatok, és ez a hátán lévő csipkebetéttel nagy love. Sajnos a honlapon már nem találtam meg mindent amit vettem, de amit tudok linkelek.

Összességében örülök, hogy rendelésre adtam a fejemet, féláron végképp megérte. De ha nincsen ilyen akció, akkor is bármikor találtok olcsóbb cuccokat az oldalon, a szállítás pedig 8000 Ft felett ingyenes.



http://www.mangooutlet.com/HU/p0/outlet/women/satin-sheen-belt-cardigan/?id=71104003_1R&n=1&s=mujer&ident=0__0_0_1386472489459





Sajnos a saját képeim nem lettek túl jók, de azért remélem visszaadja valamennyire:)


hátul kivágottabb




Szoktatok online ruhát vásárolni? Innen rendeltetek már?:)

11 megjegyzés:

  1. Én is szoktam online rendelni, eddig még sose csalódtam! Ez a fekete ruha nagyon aranyos! :)

    Nyereményjáték van nálam, ha gondolod nézz be:
    www.stylelounge.me/karacsonyi-nyeremenyjatek

    VálaszTörlés
  2. Simán! :) Külföldi weboldalról pedig elsőként egy őszi kabátot rendeltem és nem volt gond szerencsére a mérettel :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na az tök jó :) Én tavaly szemeztem nagyon egy ebay-es téli kabival, de végül nem mertem megrendelni. Puszi

      Törlés
  3. Én is kihasználtam ezt az akciót, de sajnos nem sikerült olyan jól a méret választás.
    Két pólót, egy vékonyabb kardigán, és két vastag kardigán rendeltem. Általában M-es vagyok, ezért mindenból M-eset rendeltem, kivéve az egyik vastagabb kardigán, mert a csipőm/fenekem inkább L-es.:) Mint kiderült, amiből L-eset rendeltem, abból elég lett volna M-es (honlapon már nincs: http://www.lyst.com/clothing/mango-cardigan-cathy-black/), a vastag M-es kardigán meg inkább L-es méret, abból elég lett volna egy S-est (ez az: http://mangooutlet.com/HU/p0/outlet/women/ethnic-style-cardigan/?id=73212658_10&n=1&s=mujer&ident=0__0_0_1386647045420&ts=1386647045420). Az utóbbi bosszant jobban, mert ha helyesen lenne méretezve, akkor ez nem történik meg, ráadásul az volt a legjobban várt darab. A többi három pont jó. Most gondolkodom, hogy kicseréltetem az M-es kardigán S-re, de elég húzos díjszabása van a postának, kb 3700-re jönne ki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. bocsi a lemaradt ragok miatt.
      egyébként 165 cm vagyok, gondolom 175 cm-es lánynak ezek megfelelő M-es és L-es méretek lennének.

      Törlés
    2. Ó sajnálom, hogy nem lettek jók :( Sajnos elég húzós kicseréltetni, én egyszer asos-ról rendelt cuccokat küldtem vissza, de meg is bántam kissé amennyi postát ráfizettem :/ :D

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Látom, hogy ez már decemberben volt, de hátha tudsz nekem segíteni. Vasárnap rendeltem a Mango Outletről egy kabátot, de a rendelésem státusza azóta is "Being prepared", pedig hétfőn meg küldtek egy levelet, hogy hamarosan megkapom... Nem tudom, neked megváltozott a státusz mielőtt kiküldték? DHL hozta ugye? Felhívtak téged előtte?

    Bocsi a sok kérdésért, de eléggé parázok, mert nem kevés pénz volt :D
    Köszi!

    Nóri

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Szia Kitti!

    Nekem közben megjött, persze a státusza továbbra is being prepared :D UPS hozta, pénteken jött meg vele a futár :)

    Nóri

    VálaszTörlés