2014. június 4., szerda

Nivea zuhanyzás közbeni testápolók

Bevallom töredelmesen azok közé tartozom, akik elég sokszor lusták testápolózni. Természetesen használtam testápolót ezelőtt is, de nem minden nap (kivéve amikor kisebb időszakokig lelkes voltam). Kissé körülményes a "procedúra", főleg este fáradtan, reggel sietve. Nem vagyok kifejezetten száraz bőrű, de azért főleg a lábszáram, és időnként a karom ki tud elég rendesen száradni.

Amikor megláttam a Nivea újdonságát rögtön tudtam, hogy ez nekem való! Általában fürdök, nem zuhanyzok, de persze ugyanúgy szoktam használni, tusfürdőzés lemosása után megy a testápoló, aztán leöblítem. Először a "sima" verzióból vettem meg a táplálót, aztán nemrég került hozzám két újabb, a kakaó és a shea vajas változat.


Az elsővel egyetlen problémám volt, még pedig, hogy nagyon csúszós maradt utána a kád, gyanítom a mandulaolaj végett. Hatása annak is teljesen jó volt számomra, utána pedig semmi ragacsos érzet nem maradt. A másik kettő nekem azért vált be jobban, mert az illatukat imádom (meg is marad elég sokáig rajtam), nem annyira áll fent az előbb említett probléma, és a hatásuk is megfelelő számomra, első használat után konkrétan csodálkoztam mennyire selymes lett a bőröm, főleg a shea vajasnál, ami kifejezetten száraz bőrre való. (a másik normál-szárazra) A kissé kiszáradt lábszárammal is elbánt. Az egyetlen dolog, hogy fogyhatna kicsit lassabban! :D


Összességében számomra ez a tökéletes megoldás, gyors, és a hatása is megfelel a bőröm számára. Nyáron szerintem főképp nagyon jó ezt használni a melegben, télen pedig max majd kell egy kis testvajas kiegészítés a szárazabb részeimre.

Próbáltátok már valamelyiket? Mik a tapasztalatok? :)

7 megjegyzés:

  1. A shevajas újabb verziót próbáltam, 1-2 napig puha tőle a bőröm, így a lustaságomhoz testápolás terén tökéletesen passzol :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megnyugodtam, hogy nem csak én vagyok lusta :D

      Törlés
  2. Beállok a lusták táborába, szabad-e még? :D
    Nekem a könyököm egy irdatlan állapot, meg néha a térdem, pedig esküszöm nem kukoricán vagyok térdepeltetve, vagy valami drótkefén, mégis... Nekem mintám volt ebből, de nyáron nagyon nem esett jól a bőrömnek ez a testápoló. Lehet egy kicsit másabb illatban jobban örülnék neki. Pl. várom már, hogy egy gyümölcsösebb változatot is kihozzanak, azt nagyon szívesen kipróbálnám! :)

    VálaszTörlés
  3. Én is a lusta táborba tartozom, nyáron csak ezeket fogom nyúzni! :D

    VálaszTörlés
  4. Én is pont a gyümölcsös illatokra vágyom, több helyütt írtam már megjegyzésben, és remélem, hogy valaki végre piacra dob majd olyat is. :-) Mert hiába jó a hatás, ha nem tetszik az illata, nem fogom megvásárolni :-)

    VálaszTörlés