2013. január 7., hétfő

Manhattan fekete zselés szemhéjtus+smink

Bevallom egy ideig hanyagoltam a zselés tusokat. Volt nem annyira régen egy időszak amikor az essence feketét használtam, amit -a nagyon puha állaga ellenére-egy ideig szerettem, de aztán már nem annyira működött. A Glamour Napok alkalmával nagyon gondolkoztam valami új kipróbálásán. A Maybelline volt az első terv, de az már nem volt, viszont a Manhattanből egy utolsó darab csak rám várt.

És milyen jó, hogy így alakult. Imádom! Amióta megvan eszembe sem jut olyan, hogy na egy tusvonalas szenvedés. Már az első alkalommal nagyon rövid idő alatt szépséges tusvonalat tudtam vele varázsolni, meg is lepődtem kissé. Az állaga pont tökéletes szerintem, könnyen kezelhető. Szép, intenzív fekete színe van (bár először kicsit megijedtem, mert az üvegben sötétbarnának látszott, de nem az), jó a fedése. Nem maszatolódik és tartós, kibírja az egész éjszakás bulizást is.
Megmondom őszintén nagyobb barátságba kerültem vele, mint a hasonló árkategóriájú Coastal Scents-el, amit nagyon szerettem régebben, itt írtam is róla. Én 50% akciós kuponnal vettem ugyebár, eredeti ára 1800 Ft, de szerintem az is simán megéri, főleg hogy sokáig elég lesz. Lehet amúgy kapni hozzá ecsetet is, de sajnos arról nem tudok nyilatkozni, mert a legkedvencebb Nyx tusecsetemet nem tervezem még mindig lecserélni:)


Igen, ezért a képért ezer bocsi, pedig fotóztam amikor új volt,
de persze sikerült elkeverni




Szeretitek a zselés tusokat? Melyik a kedvenc?:)

10 megjegyzés:

  1. Hűűű az első kép milyen jó lett rólad. És a tusvonal gyönyörű. Én is szeretnék ilyet húzni. Most az Essence-t nyúzom, nemsokára kifogy, nem volt vele bajom, be sem száradt nekem, de újat fogok kipróbálni és lehet, hogy ő lesz az.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszii és örülök, hogy adhattam egy ötletet:)

      Törlés
  2. Én is az essencet használom, de ez most felkeltette az érdeklődésemet, úgyhogy lehet legközelebb ilyet fogok venni :) És nagyon szép a tusvonalad * -- *

    VálaszTörlés
  3. Bakker de szép lett a tusvonalad, kezdem azt érezni, hogy sosem fogok normálisan tusvonalat húzni... :D
    Én az essencet kaptam meg egy éve szülinapomra, de az előbb leírtak miatt annyira még nem vagyunk jóban, illetve néha úgy érzem, az túlságosan ragaszkodik, azzal nem tudok utána javítani, ezért általában nem is veszem elő inkább... Gyakorolni kéne, tudom :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, régebben nekem sem ment annyira:D Meg tényleg meg kell találni a tökéletes tust és ecsetet:)

      Törlés
  4. Szép vagy *-* rohadt jól áll ez a tusvonal! :) Ügyes vagy! :)

    VálaszTörlés