2011. október 13., csütörtök

S-he körömlakk - 020

Már egy ideje terveztem a S-he körömlakkok kipróbálását, kettőre le is csaptam múltkor. Az egyik egy szépséges barack, a másik egy pink árnyalat.
A barack színűt próbáltam ki először, sajnos azt kell mondanom, hogy csalódnom kellett... Pedig olvastam jót is a S-he lakkokról és annyira szép színekben kapható...

Először is ahogy nyitottam ki, a kocka teteje a kezemben maradt. Ugyan vissza lehetett rá rakni, de aztán meg attól féltem, hogy megint leesik, ahogy lakkoztam a körmeimet. ( A belső kerek része nagyon kicsi, nehezen ment volna úgy a lakkozás )


A következő, hogy szerintem vékony az ecsete, így nem annyira könnyű a felvitele. Maga a szín egy rétegben alig látszik, kettőben kicsit jobb, de még az is elég halovány, három rétegben kezdett "normális" színt felvenni. ( nagyon rég nem kellett három rétegig elmennem )


          2 réteg                                                                             3 réteg

Már pár órával később elkezdett pár helyen lejönni a körömlakk ( alap és fedőlakkot is használtam ), másnapra pedig itt láthatjátok, hogy nézett ki :

( Kép minőségért bocsi, este volt csak időm lefotózni, lényeg látszik így is )

Az árára sajnos nem emlékszem pontosan, de szerintem 7-800 körül volt, nem éri meg egyáltalán.

Nektek mik a tapasztalataitok a S-he lakkokkal?

11 megjegyzés:

  1. ezek után nem lesz semmilyen tapasztalatom velük:D pláne ennyi pénzért pff:S

    VálaszTörlés
  2. A dior lakkoknak is ilyen a teteje, ez engem nem zavart, és simán úgy használom a she lakkot is, hogy rajtahagyom a kocka tetejét, nem jön le lakkozás közben. Nekem egy she lakkom van, és azt nagyon szeretem, egy korall szín, és semmi gond nincs vele, jól fed, gyorsan szárad, tartós. Ennek is szép színe van, kár, hogy ilyen szar. Ezek szerint csak meg kell találni a jó árnyalatot, nem mindegyik egyformán jó. :S

    VálaszTörlés
  3. Nekem van ilyen körömlakkom, egy nagyon élénk pink. Semmi baj nincsen vele. Én jobban szeretem a vékony ecsetet, mint a vastagat. Egy réteg ebből elég szokott lenni. Én személy szerint csak nagyon ritkán használok fedőlakkot, mert pont attól töredezik le, mert annyira megkeményíti, hogy egyszerűen lepattogzik a lakk. :S A rosszabb minőségű lakkokra teszek csak fel fedőt.

    VálaszTörlés
  4. Nekem nem szokott, az essence better than gel nails fedőlakkot használom már egy ideje és nagyon szeretem.
    Kipróbálom a pinket hamarosan, beszámolok majd arról is :)

    VálaszTörlés
  5. o.O.. Azta...
    Ahhoz képest régebben mennyire jó volt a s-he!

    VálaszTörlés
  6. Szerintem ez ilyen direkt leszedős, mint a Chanel lakkoknál, de lehet tévedek. Mert, hogy elvileg jobban kézre áll, ha leszeded.

    VálaszTörlés
  7. Hmm hát akkor valószínű :) Mondjuk nekem pont nem igazán állt kézre, kicsi az a kerek része szerintem.

    VálaszTörlés
  8. pedig szerintem pont ezt a színt néztem én is, de ennyi pénzt amúgyse szívesen adok egy 'noném' körömlakkért. örülök, hogy nem vettem meg, tényleg botrányos a minősége.

    VálaszTörlés
  9. Én is épp most írtam a http://lovely-nail-art.blogspot.com blogomban egy S-he Stylezone márvány hatású körömlakkról, és bár az enyém kupakja nem jött le, de én sem vagyok megelégedve a minőségével. :S Nem sokára tesztelem a másikat, hátha majd az ...

    VálaszTörlés
  10. voltam egy rendezvényen, ahol s-he cuccokról is volt szó, és ott mondták is, hogy ez direkt leszedős, hátha valakinek nem kényelems a kockatető:)
    kár érte, a szín nagyon tetszene...:(

    VálaszTörlés
  11. Amúgy szerintem ez is olyan lehet, mint a rúzsoknál, hogy kétféle van, csak épp csak apró betűkkel a nevükön látszik hogy meg vannak különböztetve. Mert vannak a teljesen fedő lakkok, amiket dicsérnek, meg van ez, ami sosem fog fedni végtelen réteggel sem, és a végtelen réteg meg sosem szárad... :/ Kár, pedig tényleg szép szín.

    VálaszTörlés