2011. április 10., vasárnap

Glamour napok

Először péntek délután indultam neki a vásárolgatásnak. Két bloggerrel, Timivel és Zsuzsival vettük be a Westendet:)
Szerencsére nem volt nagy tömeg, egyedül a Tally Weijl volt borzalmas, de sajnos ott alapból kicsi az üzlet és alig lehet elférni.
Westendben csak egy cipellőt sikerült vennem. Ebédelés közben vettek észre a lányok egy boltot, ahova benéztünk és nagyon megtetszett. Volt még feketében és fehérben, de ennél a  különlegesebb színnél döntöttem:)
Westend után átmentünk az Allee-ba, ahol találkoztunk Magdival és Bogival:) Beültünk egy kávézóba beszélgetni, koktélozni.
Később folytattuk a shoppingolást. A Douglasban egy MAC pirosítót és egy YSL rúzst zsákmányoltam. YSL rúzs le volt árazva, de itt így is érvényes volt a kupon rá és a MAC termékekre is.

Nagyon jól éreztem magamat, jó kis nap volt:)

Szombat délután újult erővel vetettem bele magamat a vásárlásba, a Corvin bevásárlóközpont volt az uticélom. Müllerben sikerült vennem tárolót, sajnos a másik fajta már elfogyott, ebből meg az utolsó darabot hoztam el:) Nekem kifejezetten tetszik, hogy nem csak rúzstartó, hanem más rekeszei is vannak. Ezen kívül egy DKNY parfümöt, egy rúzs alapozót és egy habfürdőt vettem. ( aminek az üvege tetszik nagyon:D ) A Müllerben is érvényes volt a kupon az akciós termékekre is.
Harmadik Tally Weijl volt ahova benéztem a Corvinban és szomorú vagyok, mert semmit nem sikerült vennem. Vagy méret nem volt, vagy nem állt jól felvéve.
A New Yorkerben viszont beleszerettem egy farmer boleróba. Őszintén szólva lehet, hogy még a kedvezményes árát sem éri meg, de annyira megtetszett és felvéve is iszonyú jó, nem tudtam otthagyni.
Még egy piros cipellőt és egy barack színű felsőt vettem itt.
A DM-es kuponomat akartam még felhasználni, végül egy rúzs mellett döntöttem. Az Astor körömlakkra is volt 50%-os kuponom, egy nagyon szép gyöngyház rózsaszínt vettem. A S-he szemöldökceruzáról nagyon jókat hallottam, volt egy darab barna, gondoltam kipróbálom:)
Terveztem ma még elnézni valahova, de annyira fáradt vagyok, hogy ez most elmaradt. De így is örülök azoknak, amiket sikerült vennem:)


További képekért, ( teljes ) árakért katt:



New Yorker - 2990 Ft

New Yorker - 8990 Ft


Nem tudom sajnos a bolt nevét, Westend kajáldáknál van - 3500 Ft

New Yorker - 4290 Ft

Müller - parfüm 9990 Ft, tároló 3085 Ft, rúzs alapozó 3390 Ft, habfürdő 815 Ft

Douglas - MAC pirosító 5900 Ft, YSL rúzs 8600 Ft

DM - Astor körömlakk 1400 Ft, S-he szemöldökceruza 250 Ft, Maybelline rúzs 1890 Ft

Ezeket pedig még kedden vásároltam a H&M-ben:

 A boleró le volt árazva 13000 Ft-ról 3000 Ft-ra!:)

Ti miket vásároltatok?:)

17 megjegyzés:

  1. ez a bolero ESZMÉLETLEN! *_*
    szerelmes lettem! kár, hogy külföldön nincsenek ilyen glamour napok :D legalábbis nem tudok róla.

    VálaszTörlés
  2. De aranyos eza farmer bolero, majd csinálj képet róla magadon is! amúgy én nem értem miért ilyen drágák ezek a mellény szerű ruhadarabok, kis semmik aztán 7-9ezerbe kerülnek...
    azt a masnis balettcipőt én is próbáltam, csak sárgában, de valahogy nem tetszett a lábamon

    VálaszTörlés
  3. Jól van, örülök, hogy nem csak én veszek ilyen kis mellényeket horror áron :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jo minden, az a farmer bloero isteni, kar hogy en nem lattam nalunk :( a h&m-es bolero jo fogas volt :D

    VálaszTörlés
  5. A bolerók tényleg nagyon édesek! :) Tök jó dolgokat vettél!

    VálaszTörlés
  6. Timike,

    a mangoban is van ilyen rövid dzseki világoskékben(bolero). 2 hete vettem,9.990.- az ára.Lycras, így teljesen begombolva is nagyon kényelmes.
    Van ilyenem még hosszú ujjúban is,pár éve vettem szintén a mangoban,az 12000.-körül volt, sötétkék színben. Most visszagondolva évek óta kedvencem,ki tudtam használni nagyon, így igazából nekem megérte az árát.

    VálaszTörlés
  7. A h&m-es bolero nekem is tetszik:)

    Azt tudtátok,hogy ezen a hétvégén a H&M-ben az akciós dolgok esetében 1-et fizet kettőt vihet promóció volt?
    Vettem két inget, abból az egyik akciós volt és a kasszánál fizetéskor szólt az eladó,hogy ne fizessem ki, hanem gyorsan menjek le újra az alsó szintre az akciós cuccokhoz és válasszak még vmit magamnak :) volt még 10 percem zárásig,de azért megoldottam:)

    VálaszTörlés
  8. A rúzsalapozóról majd kérlek legyen teszt! Gondolkozom rajta, de nem tudom, tényleg ér-e valamit:)

    VálaszTörlés
  9. Lesz teszt mindenképpen:) Én múltkor szemeztem vele, de én sem tudtam eldönteni ér e valamit, gondoltam most akciósan kipróbálom:)

    Mia: Én sajnos nem tudtam. Szombaton is benéztem egy H&M-be, de akkor már nem vettem semmit végül.
    Múltkor a Tally Weijl-ben volt ilyesmi, csak ott kettőt fizet hármat kap akció és a kasszánál szólt a csajszi, hogy válasszak még valamit:)

    VálaszTörlés
  10. a H&M-es bolerót én is próbáltam, de nekem szörnyen állt!=D
    jó kis dolgokat vettél, a tesztekre én is kíváncsi vagyok, mert ezzel a Maybelline rúzzsal én is szemeztem!=)

    VálaszTörlés
  11. Pont ezen a rúzson gondolkodom, sokat segítene, ha lenne teszt, ugyanis eddig még nem használtam rúzst, de most nagyon mocorog bennem a kisördög! :)

    VálaszTörlés
  12. Lesz a rúzsról is teszt:) Még a héten, csak péntek a szakdolgozat leadás határideje, úgyhogy most még azt javítgatom.

    VálaszTörlés
  13. azta. micsoda cuccok. azt hittem ide már írtam kommentet.. na mindegy a lényeg, hogy szerintem remek cuccokat vettél, a balerinák annyira szépek! ó és a parfüm!!! nem rossz zsákmány :)

    VálaszTörlés
  14. Tényleg imádnivaló a boleró :)

    VálaszTörlés