2010. december 21., kedd

Méééég H&M

Őszintén szólva szerintem sosem vettem H&M leárazáson ennyi cuccot, mert általában amik le vannak árazva nem tetszenek, kivéve a fehérneműk, azokból előszeretettel szoktam vásárolni, amikor 700 Ft-ba kerülnek a bugyik.
Múlt pénteken Váci utcát terveztem, de annyira hideg volt, hogy inkább elmentem az Allee-ba, mert amikor legutóbb voltam, barátom kissé sürgetett.
Végülis jó döntés volt, mert volt régebben egy H&M cipőm, amit első felvételkor elhagytam:D ( átvettem a másik cipőmet és valahogy ahogy pakolgattam összevissza ott felejtettem a helyen ahol voltunk. másnap persze nem volt meg )
Nagyon sajnáltam, mert pont egy olyan sima fekete kisebb sarkú cipő volt, amilyet akartam már egy ideje.
És most volt megint a H&M-ben 2000 Ft-ért. Még egy felsőt meg egy pulcsit zsákmányoltam aznap. Pulcsit kicsit bénán fotózta a gép, normális fekete és ezüst bogyók vannak rajta.
Tegnap egy nagyon szar vizsga után bementem az Árkádba barátnőimnek ajándékot venni és az ottani H&M-ben is sikerült pár dolgot  vennem ismét:D A Hello Kitty-s pulcsit itthonra vettem, annyira szép színe van meg jó hosszú. Melltartóból meg volt végre olyan ami nem csak C méretig van.
A leopárdos sálakat pedig nagyon szeretem, a kedvencemet múltkor lopták el:( Úgyhogy most kis kárpótlásul vettem ezt a másikat. (tudom durva, hogy folyton velem történnek ilyenek, de most volt másodszorra, hogy egy szórakozóhely ruhatárában "tűnt el" a sálam)
Ma elmentem Váci utcába, de ott már semmit nem vettem. ( jobb is :D ) Stradivariusban lehet kapni már a Gossip Girl-ös felsőket. Imádom a sorozatot, de nem hiszem, hogy felvennék ilyen felsőket. Azért elmentem meglesni őket, de óriási csalódás volt. A netes képeken úgy látszott, hogy nagyon jó fazonjuk van a felsőknek. Hát élőben egyáltalán nem és anyaguk is nagyon gagyi. Egy cipő is volt, amit egyik barátnőm mutatott és nekem is nagyon megtetszett, bár szerintem nem tudnék sokáig járni benne rendesen:D A honlap szerint 6500 ft, igazából meg 16900...na mindegy, jöjjenek a képek:)







Ti vettetek mostanában valamit a H&M-ben?

4 megjegyzés:

  1. Én is tegnap tartottam nagybevásárlást a H&M-ben. Négy tök király hosszú ujjú felsőt sikerült zsákmányolnom, mind le volt árazva, így 9000et fizettem értük. Meg megleptem magam egy mini pirosítóecsettel és egy fehér szemceruzával is :). Fehérneműt még sosem sikerült vennem magamnak ott sajna, pedig nagyon szépek vannak. Amúgy én a győri árkádban vásároltam. Itt is most sok akció van, de mindenből van több méret is.

    Ééééés ha már vásárlás :) a C&A ban vettem egy nagyon édes kis táskát, amilyet már régóta szerettem volna :)

    VálaszTörlés
  2. az a fodros bokacsizma 17?:( pedig holnap megakartam nézni olyan jó ár lett volna érte

    VálaszTörlés
  3. igen:( pont azt néztük tegnap barátnőmmel, hogy 6500 milyen jó ár, annyiért akkor is megvenném ha keveset hordom. erre bementem ma megnézni és 16900 Ft...:/

    VálaszTörlés
  4. Hű, én nem is tudom, mi a neve annak, amit vettem. Pántnélküli, nagyon rövid top, ami csak a melleket takarja. Nagyon kivágott felsők alá veszem fel az ilyet (rá a melltartóra).

    Na ilyenből vettem négyet :) És csak 250 Ft volt egy. Jajj de örültem nekik. Van egy kék, alul csipkével; egy fekete pöttyös fehér alapon; meg egy piros-fehér csíkos; a negyedik a húgomé lesz, neki rózsaszínt vettem.

    VálaszTörlés